Aquarius Élet-Mű-Hely-Alapítvány

Timi szüléstörténete 2023.08.26.

Aum-os kismama jógásom, Timi, szüléstörténetét hozom most. Timinek már a második várandósságát kísértem ?? Szép mentális munka a természetes szülésbeindításhoz, sajnos 2 óra felesleges CTG-zés, burokrepesztés, pici oxi a kitoláshoz, elismerés a személyzetnek, szép szülésélmény megélés ?? Gratulálok Timi, és sok boldogságot kívánok!! ??
"Szia Éva!
Először szeretném megköszönni, hogy immár a második várandósságomat is végigkísérted a jógaórákkal. Nagyon sokat számít az a heti 1 alkalom. Azóta is minden várandós ismerősömnek szeretettel ajánlom.
Köszönöm a javaslataidat és segítségedet a szülésbeindítás kapcsán.
A második kislányom születés története úgy kezdődött, hogy elfolyt hajnalban a magzatvíz és besiettünk a kórházba (sote2), de fájásaim még egyáltalán nem voltak. Mivel magán úton fogadott orvossal szültem, így értesítették az orvosomat, hogy bementem, azonban ő pont konferencián volt. Ott megállapították, hogy még csak 1 ujjnyira van nyitva a méhszáj és nagyon magasan van a kicsi a szülésbeindításhoz. Felküldtek osztályra és azt mondták, ha estig nem indul be, akkor kapok ballont. Ekkor elhatároztam, hogy estig be fog indulni a szülés. Estig folyamatosan jógáztam, sétáltam, lépcsőztem és emellett folyamatosan próbáltam kommunikálni a picivel, vizionálni ahogy megindul és a méhemmel harmonikus mozgásba kezd, majd végighalad a szülőcsatornán. Teljesen erre koncentráltam, befordultam és minden külső tényezőt kizártam. Végül antibiotikumon kívül semmit nem kaptam és éjfél körülre rendszeres, erős fájásaim voltak. Szülőszobára kerültem, de sajnos 2óra fekve elvégzett ctg után teljesen megszűntek a fájások, azonban annyit sikerült elérnem, hogy a méhszáj már eltűnt és a baba feje is lejjebb ment. Felajánlották, hogy beindítják egy kis oxitocinnal, de ha szeretnék várhatok, hogy hátha mire beindul, addigra visszaér az orvosom. Akkor már alig láttam a kimerültségtől, féltem tőle, hogy akkor ott nem lesz elég erőm, így a várakozást és a pihenést választottam. Sok vizsgálaton vettem részt, mindenki nagyon segítőkész volt. Végül mire jött az orvosom a méhszáj eltűnt és a pici feje már megfelelő helyen volt, de fájásaim nem voltak. Burokrepesztés után (másodlagos buroksapka és a folydogálás mellett is még rengeteg magzatvíz volt), hogy beinduljon a kitolási szakasz arra kaptam egy kis oxitocint, az beindította a fájásokat, onnan 10 perc alatt megszületett Eleonóra. Úgy érzem sajnos a várakozás végére, magára a szülésre már elfogytam lelkileg. A hirtelen fájdalomtól való félelmem nem engedte, hogy Nóri magától meginduljon, mert tudtam, hogyha ott beindulnak a fájások, akkor azok már a toló fájások lesznek. Viszont mivel nem akkor zajlott le előtte közvetlenül a teljes vajúdás, így a szülés után tiszta fejjel, kevésbé kimerülten sokkal jobban tudtam élvezni az aranyórát. Nagyon szép szülésélmény volt (egy pici gátrepedésem volt csak), nem erőltettek semmit, mindenki nagyon kedves volt, ahogy azt már az első lányom születésénél is tapasztaltam.
Mégegyszer köszönöm a sok segítséget. Ha szeretnéd, akkor megosztható a történet az alapítvány oldalán.
Üdv,
Timi"

Kövess minket a Facebook-on!